AZ ÉN TESTUTAM
Negyvenhárom éves meleg férfi vagyok.
Szingli. Két éve. Tudatosan.
Nem azért, mert nem találok társat.
Hanem mert most én vagyok a társ magamnak.
Ez az út, amit bejárok, nem menekülés.
Nem félelem. Nem önsajnálat.
Ez egy döntés.
Hogy mielőtt újra kapcsolódom, előbb magamhoz kapcsolódjak.
Hogy ne másban keressek válaszokat – hanem magamban.
És ha majd eljön valaki, akkor ne egy félig gyógyult emberhez kapcsolódjon, hanem
egy jelenlévőhöz.
Valakihez, aki tud figyelni. Tud érinteni. Tud hallgatni.
És tud maradni.
Nem akarok megfelelni. Nem akarok elbűvölni.
Nem akarok tetszeni.
Ezért nincs kép rólam az oldalon.
Mert nem a külsőm a lényeg.
Nem a stílusom, nem a ruhám, nem a megjelenésem.
Hanem az, amit képviselek.
A test. Az érintés. A jelenlét. A figyelem.
Nem akarom, hogy a vágyaid a külsőmhöz kapcsolódjanak.
Azt akarom, hogy a saját testedhez kapcsolódjanak vissza.
Ez az oldal nem rólam szól.
De én vagyok mögötte.
Minden sorban ott vagyok.
A csöndekben. A ritmusban. A szavak közt.
A figyelemben.
Nem tanár vagyok. Nem mester. Nem terapeuta.
Egy férfi vagyok, aki figyelni tud.
Aki jelen van. Aki kérdez.
Aki nem mondja meg, hogy mit érezz –
de ott van, amikor érzed.
Tudom, milyen elakadni.
Tudom, milyen, amikor nem tudod megfogalmazni, hogy mire vágysz –
csak feszít belül valami, amit még te sem ismersz.
Tudom, milyen, amikor a tested csak eszköz – és már nem emlékszel, milyen benne
lakni.
Tudom, milyen, amikor a szex csak mozdulat, de nincs mögötte semmi.
És tudom, milyen, amikor érintesz valakit – és végre visszaér valami.
Ezért tudok itt lenni.
Ezért tudok beszélgetni párokkal is – nem mint szakértő, hanem mint ember.
Aki kívül van a kapcsolatukon, de belül van a kérdésekben.
Aki látja, hallja, érzi, amit néha ők sem mernek kimondani.
Sokan kérdezték már tőlem:
„Hogy tudsz másoknak segíteni, ha te is egyedül vagy?”
És a válaszom mindig ugyanaz:
pont ezért.
Mert én nem vagyok kívülálló.
Én nem egy elméletet mondok, hanem egy valóságot élek.
És ebben a valóságban van jelenlét.
Van fájdalom. Van vágy. Van figyelem. Van csend.
És ezekből építek – nem tanácsot, hanem teret.
Ahol le lehet vetkőzni – belül.
Ahol nem kell eljátszani semmit.
Ahol csak az számít, ami most van.
Az én testutam nem csak a testemről szól.
Hanem arról, hogy újra kapcsolatba kerültem vele.
Hogy megtanultam figyelni rá. Meghallani, mit akar.
Hogy már nem csak használom – hanem lakom benne.
És ez a különbség minden.
És amikor ez megtörtént, valami más is megváltozott.
Elkezdtem más férfiak testét is másként látni.
Nem eszközként. Nem vágytárgyként.
Térként. Tükörként. Hídként.
Az én testutam itt tart.
Nem vagyok kész. Nem is akarok az lenni.
De nyitott vagyok. Érzékeny. Jelenlévő.
És ha te is elindulnál a sajátodon –
itt vagyok.
Nem foglak vezetni.
Csak melletted megyek.
És figyelek.