Kommunikáció
A kommunikációról mindenki azt hiszi, hogy szavakból áll.
Hogy a beszéd a kulcs, és aki jól fogalmaz, az jól kapcsolódik.
De az igazság az, hogy a szavak csak a felszín.
A kommunikáció nem ott kezdődik, hogy mit mondasz – hanem hogy jelen vagy-e
egyáltalán.
A legtöbb ember nincs jelen.
Beszélnek egymáshoz, de nem egymással.
Kérdeznek, de nem kíváncsiak.
Felelnek, de nem válaszolnak.
És közben a legfontosabb dolgok néma csöndben halnak meg: a vágy, a bizalom, a
kapcsolódás lehetősége.
Gyerekkoromban hamar megtanultam, hogy a szavak kevésbé fontosak, mint a
csendek közöttük.
Hogy egy pillantásban több történik, mint egy egész beszélgetésben.
És hogy az emberek a legtöbbször nem is arra reagálnak, amit mondasz, hanem arra,
amit nem mersz kimondani.
Amikor férfiak közti kapcsolatról beszélünk – legyen szó barátságról, szerelemről,
vágyakról –, a kommunikáció különösen nehéz terep.
Nem tanítottak meg bennünket beszélni az érzéseinkről.
A legtöbb férfit csak arra nevelték, hogy „viselkedjen férfiként”.
De mit jelent ez?
Tartani magad? Elfojtani mindent? Ne sírj, ne panaszkodj, ne gyengülj el?
És közben elfelejtettük, hogyan kell őszintén megszólalni.
A legtöbb meleg férfi, akivel valaha beszélgettem erről, valahol ugyanott akadt el:
a testében érzett valamit, a szíve dobogott, a gyomra feszült – de nem volt rá szava.
Mert nem volt rá engedély.
Mert nem volt rá tér.
De a kommunikáció nem csak szóbeli.
A test is beszél.
Ahogy ránézel valakire.
Ahogy megállsz a közelében.
Ahogy a hangod megváltozik, amikor valami igazán fontosról beszélsz.
Ez mind kommunikáció.
Sokan azért nem tudnak jól kapcsolódni, mert csak a szavaikat próbálják csiszolni –
ahelyett, hogy előbb megtanulnának jelen lenni.
A testükben, az érzéseikben, a vágyaikban.
Pedig ha nem vagy otthon magadban, hogyan tudnál valaki máshoz igazán közel
kerülni?
A kommunikáció ott kezdődik, amikor nem próbálok tökéletes lenni.
Csak őszinte.
A jelenlét az, amikor nem akarok megfelelni – csak kapcsolódni.
Sokan kérdezik tőlem:
„És ha nem tudok jól beszélni róla?”
A válaszom mindig ugyanaz:
Nem kell szépen beszélned, csak őszintén.
És ha már ott tartunk:
nemcsak egyénileg érdemes erről beszélni.
Párokkal is dolgozom – meleg párokkal főleg, akik elcsúsztak egymás mellett.
Akiknek már csak a testük van együtt, de a lelkük rég külön lakik.
És ott is mindig a kommunikáció a kulcs.
Nem a szex hiánya, nem a vágy csökkenése – hanem az, hogy már nem tudják
kimondani, amit igazán éreznek.
Segítek újra beszélni.
Újra figyelni.
Újra kérdezni.
Mert a kapcsolat nem hal meg egyik napról a másikra –
csak szépen lassan elnémul, és végül már csak a rutin marad.
De aki hajlandó újra megszólalni, annak van esélye újra érezni is.